Katica-tanya élményprogram

Katica-tanya élményprogram

Iskolánk 2. és 4. osztályos tanulói Csendes Rita és Hikádi Rudolf osztályfőnökökkel, valamint Szmerk Brigitta pedagógiai asszisztenssel felejthetetlen napot tölthettek a patcai Katica Tanya Élményközpont területén. A kirándulás különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen a gyermekek többsége még soha nem járt hasonló élményparkban, és sokuk számára ez volt az első alkalom, hogy ilyen gazdag programkínálattal találkozhatott. Már az érkezés pillanatában hatalmas izgalom lett úrrá a gyerekeken. Csillogó szemmel fedezték fel a különböző játszótereket, a trambulinokat, a csúszdákat, a vízi parkot és a kalandos ügyességi pályákat. Nagy örömet jelentett számukra, hogy szabadon mozoghattak a biztonságos környezetben, miközben új játékokat próbálhattak ki. 

A nap során többször lehetett hallani a gyerekektől, hogy „ilyen jó helyen még soha nem jártunk”. Öröm volt látni, ahogy felszabadultan játszanak, segítik egymást, és együtt fedezik fel az új lehetőségeket. A közös élmények erősítették az osztályközösséget, és számos olyan pozitív tapasztalattal gazdagították őket, amelyekre még sokáig emlékezni fognak.

A kirándulás végén fáradtan, de boldogan indultak haza. A gyermekek élményekkel, történetekkel és sok-sok mosollyal gazdagodtak. 

Kapcsolódó galéria

Katica-tanya élményprogram

Pályázatok

Erzsébet-táborok
Határtalanul
Csodaszarvas program
TOP_PLUSZ-3.3.3-23.ZA1-2023-00002
Térségi Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium infrastrukturális fejlesztése
ESZA
Petőfi 200 pályázat
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Széchenyi 2020 program